TymeArt

Legújabb interjúalanyom egy vidéki nő a nagyvárosban, aki még ha egy autóval szemez is a lélek tükrét figyeli benne. Alkotásai változatosak egészen a szenvedélyes, erotikus lelkületű művektől az aprólékosságot és precízséget kívánó száguldó csodákig, amely talán szinte ellentétes egymással, mégis egyszerre felfedezhető benne a jin női energiája és a jang férfi ereje. A jin és a jang két olyan erő, amely a világot mozgatja és létezésük egymás nélkül értelmét veszti. Ez az egyensúly és harmónia lehet a titka a művésznek. Munkássága ösztönös, lelkéből induló és folyamatosan alakuló-formálódó, akár a világunk. Örökké mozgásban van, és ha a jövőben is figyelemmel kísérjük izgalmas új energiákat fedezhetünk fel tőle.

Röviden be tudnál mutatkozni? /Pár szóban tudnál mesélni magadról?

Pogonyi Tímea vagyok, Egerben születtem, sokáig ott is éltem és tanultam, de 5,5 éve Budapesten lakom és dolgozom. A művészet jelenleg hobbi és mondhatni másodállás az életemben. Az élet teljesen más területre sodort 13 éve, a pénzügy világában dolgozom, egész nap táblázatokat és számokat látok, így a művészet egyfajta kikapcsolódás számomra. Igazából mindkettőt szeretem, mikor épp melyiket, mikor melyik esik jól, nem tudnék egyiktől sem teljesen megválni soha.

Honnan jött a TymeArt művésznév?

A nevemmel játszottam csak, volt többféle verzió, de olyat kerestem, ami könnyed, gyorsan leírható, megjegyezhető. Nem szerettem volna olyat, ahol teljes nevem ki van írva és emiatt hosszú.

Hogyan csöppentél bele az artistok világába? Mikor volt az első olyan gondolatod, hogy te ezzel szeretnél foglalkozni?

Ez nehéz kérdés, mert belecsöppenni lényegében a születésemmel kerültem Mivel a családban több ember is foglalkozik valamilyen jellegű kreatív dologgal, unokatesóim közül is van, aki rajzol, cukrászkodik, kézműves termékeket készít vagy készített, illetve Édesanyám is örökölte a kézügyességet, mivel már kisgyerek korában is rajzolt és festett, csak az élet őt is teljesen más irányba terelte. Nyilván az ő idejében nem álltak rendelkezésre olyan eszközök, mint manapság a kreatív hobbiboltokban, néha egy zsírpapírra rajzolgatott, és még az én gyerekkoromban is csak sima rajzlap volt meg 2-3 ceruza, nem pedig millió féle márka és minőség és típus minden eszközből. Illetve nem emlékszem pontosan milyen rokoni szállal, de anyai ágról élt egy bácsikánk, aki az egri Bazilika freskóit festette.

Gyerekkorunkban az unokatesóimmal rajzolgattunk, aztán mindenki iskolába került, elterelődtek a gondolataink, ami megmaradt abból az időszakból pár rajz, többnyire portrék, én vagyok az egyedüli, aki autókat is rajzolt már egész kislányként.

Milyen munkamódszerrel dolgozol? Milyen alkotói utat jártál be mostanáig?

Kislányként grafittal kezdtem, mindig is rajzoltam és úgy éreztem ez az egy terület érdekel. Akkoriban nem érdekeltek a színek, az általános iskolai technika órán sem vonzott a vízfesték, sőt semmilyen festék, túl macerás volt. Húsvétkor sem festegettem tojásokat, sosem szerettem. Akkoriban egy dolog érdekelt, méghozzá a portrék, az arcok, legfőképp a tekintet, a szem, ami a lélek tükre, csak azon dolgoztam, hogy minél élethűbb pillantásokat adjak vissza, de mivel sosem tanultam, ezt úgy kell elképzelni, hogy a tanulás után ültem a kis asztalomnál és gyakoroltam a sztárok újságból kivágott képeivel, és milliót vázlatot kidobtam, mert sosem voltam elégedett, sosem éreztem magam igazán tehetségesnek, eszközök kevés sora állt rendelkezésemre. Így visszagondolva a mai színes kínálatra tényleg nem volt egyszerű dolgom azokkal. Nagyon keveset alkottam, talán évente 1-2 rajzot, és többnyire neki ajándékoztam valakinek. Nagyon ritkán tudtam ráhangolódni erre, és csak akkor ment, ha a szívemből jött az ihlet. Egy idő után elvitt az élet és olykor 3-5-10 év is kimaradt 1-1 rajz között. Majd 2015-ben Budapestre kerültem, becsöppenve a multikörnyezetbe, teljesen új városba, teljesen új emberek közé, új munkakörbe és teljesen egyedül. 1 év után már nem éreztem jól magam ott, a főnököm sem volt a legjobb és a sok stresszt nem volt hol levezetnem. Úgy éreztem kezd bennem meghalni valami, mintha nem azt az utat járnám, amit szeretnék és így egyik hétvégén eszembe jutott, hogy nagyon régen rajzoltam, hátha jól esne. Elszaladtam venni pár apróságot, és neki estem egy autónak. Teljesen feltöltött, kikapcsolt és a végén elégedettséggel töltött el, végre jól aludtam. Amikor utoljára rajzoltam még nem voltak közösségi oldalak, 2-3 dicséreten kívül nem kaptam visszajelzést, hogy szép-e, amit készítek, nem voltam motivált anno, hogy ezzel mélyebben foglalkozzak. Viszont amikor ez az autó kész lett és feltöltöttem az oldalamra, hirtelen rengeteg sok visszajelzést, üzenetet kaptam, amin magam is meglepődtem, a kollegáim is a következő héten meglepődve nézték, hogy én ilyet is tudok, és az ő javaslatuk volt, hogy ezzel többet kellene foglalkoznom, csináljak egy oldalt, majd az események gyorsan követték egymást. Teljesen fellelkesített a dolog, egész más módon vágtam bele, mint gyerekként. Ez 2016-ban volt, majd 2018-ban nyúltam életemben először a festéshez. Egyik hosszabb szabadságom során Egerben elővettem az anyukámnak vásárolt festőkészletet, amihez ő nem nyúlt hónapokig, és kipróbáltam. Először megnéztem pár videót, majd készítettem egy kis tájképet, csak hogy megnézzem, hogy dolgozik a kezemben az ecset, hogy kell bánni a víz mennyiségével, milyenek az anyagok, hogy szívja be a vászon stb. Semmit nem tudtam róla, soha nem bántam vele. Úgy éreztem elsőre egész jó lett, így hát úgy gondoltam nem fogok hónapokat gyakorolni, rögtön belevágok egy nagy méretű autóba, aminek szintén sikere lett, készítettem hozzá time-lapse videót is, és egyből kaptam pár üzenetet, hogy készítsek még autókat mert ez nagyon ritka, egyrészt, hogy valaki vászonra fest autót, másrészt, hogy nő készíti.

Több munkafolyamatot is te végzel el egy-egy projekt során, de mégis, mi az, ami a legközelebb áll hozzád? Hogyan definiálnád magad?

Igen, mindent én készítek, viszont nem tudnám külön részekre bontani a munkafolyamatokat. Úgy indul el egy kép az útján, hogy meglátok valamit az interneten vagy a tv-ben, vagy csak egy képet utazás közben, amit gyorsan lefotózok, valami, ami beindítja a fantáziámat és ihletet ad. Majd ennek a vázlatai vagy papírra kerülnek vagy rögtön a vászonra. Ezek után pedig elindul a festés, és egyszer csak kész lesz a kép

Én szoktam készíteni a videókat is, ha épp van kedvem rögzíteni time-lapse verzióval, ezeket utána összevágom, zenét keresek alá, és feltöltöm. Szintén én üzemeltetem az oldalamat, nem szokott senki helyettem válaszolni 1-1 üzenetre. Persze néha az egyes folyamatok között hetek telnek el, hisz mindig első körben el kell látnom a kötelezettségeimet, és vannak hetek amikor munka mellett semmit nem tudok haladni ezen a területen, csak a szabadnapokon vagy hétvégéken. Ha főállás lenne, nyilván sokkal gyorsabban elkészülnék az alkotásokkal és sokkal több képet tudnék feltölteni is.

Tudnál mesélni egy kicsit bővebben miket tanultál eddig? Folytattál olyan tanulmányokat, melyek segítették/megkönnyítették a jelenlegi pályafutásodat?

Művészeti jellegű képzésen sosem vettem részt. Az utolsó időszak, amikor rajztanár foglalkozott velem az általános iskolában volt és elég rossz emlékek maradtak meg bennem. Sosem felejtem el, amikor le kellett rajzolnunk valamilyen csendéletet, de hozzám sosem álltak közel a vázák meg az almák, csak az arcok, de ez a téma nem volt opció akkoriban. Ezért elkezdtem egy almát. Én nem szeretek csíkokkal árnyékolni, mint egy képregényben, mindig is elmaszatoltam az ujjammal a különböző részeket megfelelő sötétségű grafittal. Emlékszem, hogy a rajztanár körbe járt a padok között, majd mikor ránézett a képemre kaptam egy jó nagy szidást, hogy mégis, hogy képzelem, hogy így rajzolok, és nem úgy ahogy ő azt megmondta, és a táblánál megmutatta. Persze gyerekként nem volt lehetőségem visszaszólni és elmagyarázni, hogy azért rajzolok így mert így szeretem, és hogy nem kellene elnyomni egy gyerekben a művészi szabadságot, hadd fejlődjön ki a saját irányzat. Csak elszomorodtam és elvette a kedvem az egésztől. Anyu szerette volna, ha nem veszik el az én életemből is ez a dolog, mint az övéből, ezért be akart íratni egy külön magán művész iskolába, ahová elmentünk ketten, majd közölték, hogy nem vesznek fel csak akkor, ha hozok legalább 15 rajzot, festményt, mint referencia anyagot, mindezt tizenévesen. Nekik az a 2-3 portré kevés tőlem, ezek alapján nem érzik, hogy én igazán akarnám, hogy lenne bennem bármi tehetség, mert már szinte kész kellene lennem, ha őstehetség lennék. Amire anyukám nagyon felháborodott, hisz ő azért akart beíratni egy kisgyereket egy iskolába, hogy ott minden szakmai alapot átadjanak, nem pedig azért, mert a gyerek "már kész". Ezért otthagytuk az egészet, még egy pofon ért, ami elvette a kedvem és nagyjából ezek után abba is hagytam, maradt az évenkénti 1 rajz. Amióta újra kezdtem sem volt lehetőségem még eljutni akár egy hétvégi tanfolyamra, pedig biztos gyorsabban fejlődnék, ha csak az anyagismeretem szélesebb lenne, de jelenleg videókat nézek és úgymond saját káromon tanulok, kísérletezgetéssel.

A technikai oldalról beszélhetünk? Milyen technikákat, eszközöket alkalmazol a projektjeid során? Jelenleg milyen felszereléssel dolgozol?

A technika jelenleg is a grafit, van egy egész doboznyi ceruzám, és a hozzá tartozó papírok, általában vastagabb aquarell papírra szeretek rajzolni, ezen kívül többnyire akril festékkel rajzolok, mivel annak minimális az illata, és víz szükséges csak hozzá. Az eddigi albérleteim nem tették lehetővé, hogy mást kipróbáljak, hisz az olajfestéshez, alapozáshoz, ha műhely nem is szükséges, de egy erkély vagy szellőztethetőbb helyiség nem árt. Nemrég vettem már olajfestéket, és szeretném majd kipróbálni, hisz sokkal szebben lehet vele festeni, de még nem volt rá időm. Próbálkoztam filccel és porpasztell anyagokkal is, de nekem nem váltak be.

Ilyennek képzelted a pályát, amikor még csak álmodoztál róla?

Amikor kislány voltam, még abszolút nem képzeltem el a művészeti világot, mint pálya, vagy főfoglalkozás, főleg a pofonok miatt. Később, amikor belecsöppentem a dolgozó emberek világába is úgy éreztem, hogy nagyon egyedinek és tehetségesnek kell lenni, ahhoz, hogy egy művész főállásként megéljen ebből, emellett nem árt egy kis szerencsefaktor, jókor jó helyen lenni, megfelelő kapcsolatokat teremteni, kiállítást rendezni, és rátalálni a sikerhez vezető útra, ez azért nem könnyű. Majd az internet világával bár tágabbak az ajtók a lehetőségekhez, mégis nehezebb, hisz így látja az ember igazán mennyire sok tehetséges ember készít csodás alkotásokat. Néha csak ámulok és bámulok egyes csoportokba felrakott képeken, vagy videókon, persze mindig kiderül, hogy több tíz éve foglalkoznak az adott területtel és több száz alkotás készült mire ezt a szintet elérték, tehetségüktől függetlenül. Ilyenkor úgy érzem még hosszú út áll előttem.

Hogyan választasz témát, honnan meríted az ötletet az alkotásaidhoz? Mi alapján választod meg azt a témakört, amivel aztán hosszabb távon foglalkozol?

Többféle terület érdekel, főleg, hogy a többi művésztől is rengeteg képet látok, sok-sok fotót és megtetszik ez az. Több ezer kép van jelenleg is lementve a laptopomra , az autókat leszámítva több kép összedolgozásával és saját elképzelésekkel megtöltve alakul ki a saját képem. Az autókat nyilván csak másolni lehet, ott kevésbé játszik a fantázia, viszont ott imádom az aprólékosságát.

Alapvetőleg a portrék még mindig az első helyen állnak, a szem, ami a legfontosabb számomra, viszont egyelőre csak ceruzával készítem, még időre van szükségem, hogy neki merjek állni festékkel, elkezdtem párat, de még gyakorlok, hogy a tekinteteket tökéletesítsem ecsettel is. Emellett nagyon fontos helyen állnak az autók, teljesen ki tudnak kapcsolni az autók aprólékos részei, a legkisebb 00-s ecsettel. Ahogy az embereknek a szem a lélek tükre, az autóknál is érzek egyfajta pillantást, mintha néznének rám, és szeretem visszaadni a tekintetüket, illetve imádom a felniket, és ahogy a fény játszik az autó oldalán. Ami még egyelőre nem került feltöltésre, de kifejezetten beindítja a fantáziám azok az aktok, erotikus jelenetek, amikor érezni a szenvedélyt a vásznat nézve, szeretem a test íveit, formáit, alakzatait. Imádok táncolni és a zenét, persze csak ha otthon senki nem lát , épp ezért fontosak számomra a test és mozdulatai, és azok az érzések, amik mozgatják akár a zenei dallamok. Ezek a képek jelenleg készülőben vannak, de lesz majd ilyen album is.

Ez a 3 fő vonal érdekel, emellett hangulatomtól függően szoktam pár tájképet is festeni, vagy gyerekeknek pár apró cuki képet.

Nem érzem, hogy kialakult volna még az, ami egyedivé teszi a képeim, egyelőre keresem magamban azt a stílust, ami majd csak a sajátomnak mondható.

Az ösztönösség mennyire jellemző a munkáidra? Hogyan kezdesz hozzá egy-egy alkotáshoz, le tudnád írni a folyamatot? Mire van szükséged az alkotáshoz?

Legfőképp ihletre van szükségem, és hogy lelkileg érezzem magamban, hogy van kedvem. Ha a gondolataimat elterelik akár munkahelyi, akár magánéleti dolgok, vagy csak nem tudok ráhangolódni, akkor nem megy. Emellett fontos, hogy szabadidőm is legyen, és sokszor a prioritás nem a festés, hanem a munka, az egészség - az edzés, a háztartás, a család, és csak mindezek után az alkotás. Ha ez a kettő már rendelkezésemre áll, az ihlet és az idő, akkor képek milliói állnak rendelkezésemre, épp ezért nehéz választanom, hogy melyikbe is kezdjek bele, van több félkész vászon most is, időnként azokat folytatom, ha ránézve újra arra a témára vágyom. Időnként újba kezdek és reménykedem benne, hogy sikerül gyorsan befejeznem és nem egy félkész vászon lesz belőle hetekig.

Mivel kell leginkább "megküzdened" az alkotás során?

Sokszor az emberek azt hihetik, hogy alkotni könnyű, pedig fizikai megterheléssel is jár. Az ember néha észre sem veszi, ahogy elmélyül egy képben, hogy már órák óta ugyanabban a pózban ül vagy görnyed és amikor megmoccan, akkor érezni, hogy hol fáj. Volt, hogy egyhuzamban 10-12 órát festettem, kevés 5-10 perces szünetekkel, majd szó szerint izomlázam volt következő nap, mindenhol éreztem. Lassan készülnek a festmények, és ami a legnehezebb, hogy néha szeretném gyorsabban látni, hogy kész. Nem türelmetlenségből, de nehéz újra ugyanazt a hangulatot visszahozni, amivel elkezdtem, viszont a testnek is vannak határai, és sajnos felidegesít, ha nem úgy fér bele időbe, mint ahogy elképzeltem. Rossz, amikor fejben még órákig tudnék festeni, de már nem bírja a kezem.

Melyik részét szereted leginkább a munkáidnak? Mit szeretsz a legjobban alkotni?

Teljesen más stílusban festünk Anyukámmal, ő szeret festőkéssel festeni, nagyobb művészi részleteket ábrázolni, érzéseket visszaadni, olyan képeket alkotni, ami előtt áll az ember és elgondolkozik rajta, hogy mit lát és milyen érzést vált ki belőle. Ezzel szemben én aprólékos vagyok, amitől ő megőrül. Amikor a milliméteres részleteket festem és tökéletesítem, amikor a részletekkel órákig játszok, amikor azon dolgozok, hogy olyan legyen egy kép, mintha egy fénykép lenne. Néha nagyon jól esnek ezek az aprólékos részletek, amit a legjobban szeretek alkotni: szemek, tekintetek, arcok, felnik, autók lámpái és eleje, testek, ívek, pillanatok, mozdulatok.

Tudnál arra példát mondani, ahol a véletlenszerű felismerések befolyásolták az alkotásaidat?

Gyerekkoromban amikor a szemeket tanulmányoztam, akkor sok apró részletet vettem észre rajtuk, ahogy az arcokon is. Mai napig, ha megismerek valakit a szemem már rögtön látja az apró arcrészleteket, mimikákat a másikon, mintha lerajzolnám fejben őt. Azok a felismerések, amit az emberi arcok érdekességei mutatnak visszaköszönnek sok területen a festményeken is, más jellegű képeken is. Illetve egy hölgy mondta nekem telefonon, aki megnézte a régi képeimet is, és aki művészettel foglalkozik, kiállításokat is szervez, hogy 1-2 technikával, amit 20-30 éve alkalmaztam, úgymond "megelőztem a koromat", hisz akkoriban az nem volt jellemző, most már jobban, és ezeket ugye nem tanultam, hanem magamtól jött. Talán ezek az alapjai lettek a mai alkotásaimnak is.

Munkáid stílus szempontjából feltűnően eltérnek az itthoni fő csapásirányoktól. Mihez tudnád leginkább hasonlítani a művészetedet? Tudatosan alakítod saját stílusodat?

Nincs benne még sok tudatosság, időnként már elgondolkoztam, hogy lehetne kialakítani egy egyedi stílust, de nem erőszakkal szeretném ezt megtalálni, hanem majd jön, érzésből. Minden, amit alkotok belőlem jön, szívből-lélekből, azt képviseli, amit éppen érzek, ami fontos nekem, vagy ami megtetszik és jól esik lerajzolni vagy lefesteni. Mivel minden ember egyedi, egyedi hatások érik, így nem tudnám semmihez hasonlítani az én irányvonalam, egyszerűen ez esik jól, ezek a témák érdekelnek.

Most éppen mind dolgozol? Milyen téma érdekel? (Jelenleg milyen témák foglalkoztatnak?)

Egyrészt szeretném mielőbb befejezni a félkész vásznakon lévő képeket, illetve az említett akt-erotikus irányvonalban lévő képekkel kezdtem el dolgozni. Emellett maradtak még autók, amiket szeretnék még vásznon látni, és pár más téma is, ami megtetszett az elmúlt fél évben.

Ha nem lenne akadály a pénz, mivel foglalkoznál szívesen?

A művészeten kívül számtalan ötletem van, amibe belefognék, mint vállalkozás, ezek között van olyan is, amit nagyban befolyásol a művészet. Ha anyagilag nem szorulnék arra, hogy eladjak 1-1 képet, akkor továbbra is alkotnék, és felajánlanám őket jótékony célra, vagy licitre, de nem hiszem, hogy főállásban festenék a fizikai kihívás és a rengeteg idő miatt, de mindenképp felhasználnám olyan célra, amellyel másoknak segíthetnék, hisz, ha Isten adta a kezembe ezt, annak oka van, és azzal feladatom van. Minden, amihez egy ember ért, az egy áldás, még ha talán olykor tehernek is tűnik, még is áldás van rajta, és ha nem hagyjuk veszni, akkor talán olyan útra tévedhetünk, amit álmunkban sem gondolnánk. Volt olyan tervem, hogy ha megvehetnék rengeteg kis apró vásznat, akkor gyerekkórházakba készítenék olyan képeket, amik felvidítják a beteg gyerekeket, és olyan nagyobb méretű képeket festenék, amelynek eladása során felajánlhatom az összeget a kezelésükre.

Te hogyan szoktál szórakozni, mit jelent számodra ez a fogalom?

Nem járok bulizni vagy tömegbe, talán egy évben kétszer, főleg nyáron, de arra sem egyszerű rávenni, mert nem iszok alkoholt és nem szeretek ittas emberek között józannak lenni. Imádom a zenét, de kevés az a buli, ahol megtalálom a helyem, ezért inkább kisebb házibulikba megyek, vagy néha otthon edzés és zenehallgatás formájában kapcsolódok ki. Emellett nyáron biciklizek vagy kirándulok. A szórakozás, mint fogalom, nem feltétlen azt jelenti számomra, hogy belevetem magam valami hatalmas party-ba, hanem inkább az a lényege, hogy jól érezzem magam, amit akár okozhat maga a csend is, vagy egy könyv, egy kirándulás, egy séta este, emellett szeretek fotózni, imádok autót vezetni, csak menni céltalanul bárhová, ez is lehet szórakozás.

A munkáid alapja mennyire személyes indíttatású? Minden esetben személyes indíttatásból alkotsz?

Igen, minden esetben személyes. Nem szeretek rendelés alapján dolgozni, hisz, ha nem tudok ráhangolódni, akkor nem megy úgy. Jobb szeretem, ha a már elkészült képem tetszik meg valakinek és vásárolja meg, így meg tudom őrizni, hogy magamból egy rész kerüljön a vászonra.

A művészeti ideád a vásznon vagy az alkotási folyamat előtt jön létre?

Inkább előtte.

Van-e olyan alkotás, esetleg elismerés, amire különösen büszke vagy?

Készítettem egy arany színű SkodaR5-s rally autót, ami annyira sikeres volt minden autós csoportban, rallysok körében, hogy még a Skoda Motorsport hivatalos külföldi oldala is megosztotta, több rallys oldal mellett. Ez nagyon jól esett, nem gondoltam, hogy ennyire jó és hogy ekkora sikere lesz, nem ezért készült, de hihetetlen volt, amikor hirtelen rengeteg külföldi ember kezdte hirtelen követni az oldalam.

Milyen elvárásoknak kell megfelelnie azoknak, akik artistként szeretnének boldogulni a jövőben?

Nehéz kérdés, hisz nem tudom milyen lehet fő tevékenységként élni ebből, talán benne kellene lennem, hogy tudjam a környezet milyen elvárásokat támaszt.

Mi az, amit kiindulópontként bevittél a munkafolyamat kezdetén, és mit tettek hozzá ehhez a többiek?

Az alapok gyerekkoromban születtek, azóta mindenféle ember hatással volt rám, hisz kapok instrukciókat akár művészettel foglalkozó barátoktól, akár családtagoktól, illetve autó esetén kialakultak barátságok rally versenyeken részt vevőkkel, akik férfiként szakmai szemmel is időnként ránéznek 1-1 képre és ha találnak rajta bármilyen olyan hibát, amit én nőként kevésbé látok meg, akkor kapok segítséget, hogy ezt hogy javítsam, amik a következő alkotásnál is nyilván szerepet játszanak, folyamatosan tanulok mindenkitől. Folyamatosan ismerek meg új embereket, legutóbb grafikust, nyomdászt és mindig felmerülnek bennem újabb és újabb ötletek.

Miképp hat a szociális kapcsolataidra az életmódod? Honnan van ennyi energiád ennyi mindenre?

Nem egyszerű ennyi felé szétszakadni néha, ezért egyes napokon rengeteg energiám van, néha szinte semmi. Hangulatfüggő és leterheltség is. A pozitív visszajelzés nagyon fontos, ha érzem, hogy tetszik, amit alkotok, vagy megerősítést kapok arról, hogy jó, amit csinálok, jó irányba tartok, akkor az felemel rosszabb napokon is és visz előre és energiát ad, hogy folytassam tovább. Kell a motiváció, ami néha belülről jön, de néha szükség van külső visszajelzésre is. Fontosak a család és a barátok hozzáállása és véleménye, a törődésük azokon a napokon, amikor egyedül érzem magam. Ez nehezebb volt a karantén időszak alatt, hónapokig úgy dolgozni, hogy alig mozdultam ki, nem értek a szokásos impulzusok, és összefolytak a napok. Néha már az feltölti az embert, ha kimozdulhat és akár a legegyszerűbb módon pozitív visszajelzést, bókot kap, ami feltölti annyira az embert, hogy az alkotás is jobban megy.

Hogyan emlékszel vissza a kezdeti szárnypróbálgatásokra? Vissza szoktad nézni a még lelkes "amatőrként" készített munkáidat?

Igen, a Facebook többször fel is hozza a korábbi emlékeket, néha visszanézem, hogy 5-10-20 éve miket rajzoltam és eszembe jutnak emlékek, amik az adott képhez kapcsolódnak, és látom a képen azt is, hogy mennyit fejlődtem azóta. Tavaly volt pont egy "10 years challenge" ötlet a Facebookon, és vicces volt visszakeresni, hogy 10 éve milyen Skodát rajzoltam, és most mennyivel nagyobbat és szebbet festettem. Jó volt látni a különbséget, amit persze nem 10 év gyakorlás okozott, hanem inkább talán 10 évnyi változás bennem.

Milyen tartalmakat fogyasztasz legszívesebben szabadidődben?

Szabadidőmben kirándulok, kerékpározok, néha olvasok, edzek, illetve TV-t nézek, főleg filmeket és sorozatokat, illetve természetfilmeket.

Hogy látod a művészethez való viszonyulását az embereknek?

Szerintem manapság egyre nyitottabbak az emberek arra, hogy az otthonukban egyedi stílust hozzanak létre, amihez szükséges kreatívtás és ezáltal igényük lehet egyedi alkotásokra. Természetesen ez a terület még mindig luxusnak számít, nem alapvető létszükséglet festményt vásárolni, sokan az olcsóbb tömeggyártott képeket veszik meg, sőt van, aki semmit. De az internet adta nagy látószög miatt rengeteg kreatív videót lehet megnézni, és sokan maguk fognak hozzá akár az otthonukba, akár a kertbe valamilyen kis ügyes alkotáshoz, ami mégis kedvező áron kijön. Én mindenesetre örülök, hogy a művészet iránt egyre többen érdeklődnek.

Ami nagyon lehangol, amikor valaki nem tartja tiszteletben a művészetet, és az oldalamon üzengetve zaklat, elég sok ilyen van. Amikor érkezik egy üzenet, mindig megörülök neki, hogy jön egy dicséret, vagy valami pozitív, esetleg egy rendelés. De amikor kiderül, hogy csak szórakoznak az ember idejével, és nőként nem beszélnek úgy a másikkal, mint mondjuk egy férfi művésszel, ahol tényleg az alkotása a téma, az lehangol és napokra elveszi a kedvem. Ilyenkor úgy érzem, hogy talán nem is alkotok olyan szépeket, hogy az emberek valóban nyitottak legyenek rá, vagy elképzeljék az otthonukban.

Saját bevallásod szerint mennyire vagy kritikus a munkáddal szemben?

Ez teljesen vegyes. Van, amivel nagyon meg vagyok elégedve, van, amit hiába dicsér a környezet, valahogy mégsem tetszik. Többnyire mindig felfedezek hibákat abban, ami már kész lett és folyamatosan javítgatnám, de nem lehet és ugye nyilván a hibákkal együtt lesz egyedi minden mű. Úgy érzem még sokat kell tanulnom és fejlődnöm, hogy megfelelő önbizalommal rendelkezzek ahhoz, hogy azt mondhassam egy ilyen kérdésre, hogy maximálisan meg vagyok elégedve magammal.

Egy kép mennyi ideig formálódik a kezeid között? Mikor van kész számodra egy rajz? (bár tudom, hogy ez sok mindentől függ...)

A legtöbb kép lassan készül, egyrészt nem szeretem összedobni úgy, hogy reggel nekiesek és estére kész van. Próbáltam így, de nagyon fárasztó fizikailag is 8-12 órát alkotni. Inkább több kisebb részre bontom és utána összegzem fejben, hogy mennyi idő volt. Van olyan, amit megelőz tervezés, előkészítés de van, aminek csak úgy neki esek. Én csak az alkotás idejét szoktam nézni akkor is, ha árat kalkulálok, tisztán a festési időt, de több óra minden alkalommal az előkészület, főleg, ha videózok is, illetve utána a takarítás. Egy nagyobb vászon például 20-50-100 óra közt lesz kész, attól függően, hogy egy egyszerűbb tájkép van rajta, vagy egy autó háttérrel aprólékosan. Azt megfigyeltem, hogy amit videózok, az sokkal lassabban készül el, mivel sokkal körülményesebben érek a vászonhoz, próbálok nem benne lenni a képben csak a kezemmel, és jobban figyelek, mintha csak úgy leülnék az asztalhoz és rajzolgatnék. Nehéz megmondani mikor van kész, talán, ha elviszik tőlem és már nem tudok rajta javítgatni, vagy ha egy másik kép már elviszi a figyelmem és lezártnak tekintem az előzőt.

Van valamilyen speciális módszered a felkészüléshez?

Igazából inkább már bevett folyamatokat vannak, van, ami állandó és vannak délutánok vagy esték, amikor csak az előkészülettel tudok foglalkozni, átgondolni mi hogy készül majd, megalapozni a vásznat, vázlatot rajzolni, előkészíteni a színeket stb. Aztán egy másik napon, amikor már minden összeállt, nekiesek a műnek, legfőképp akkor amikor a hangulatom is megvan hozzá. Néha zenével festek, néha csendben.

Az eddigi pályádon a válások, változások alkalmával mennyire jelentett gondot?

Nem okoztak gondot, maximum csak időben egy-egy változás során jobban leterhelt voltam és nem maradt idő.

Az elmúlt két-három évben mi volt számodra a legdrasztikusabb, a téged leginkább igénybe vevő váltás az életedben?

Mindig történik valami, az elmúlt években többször költöztem, állást váltottam, autót cseréltem, belekezdtem új dolgokba, pl. a rajzolás utána a festésbe. Nem tudnék drasztikusat kiemelni, elég sok az volt, mind lelkileg megviseli az embert, új helyen ébredni, új emberek közt dolgozni, megfelelni, betanulni, és emellett megoldani a napi problémákat egyedül. Igazából minden változás azért van, hogy tanuljunk, fejlődjünk és küzdjünk. Ezért mindegyiket így vagy úgy, de meg kellett oldanom, és mikor volt egy kis pihenés, akkor töltődtem fel a következő élet hozta kihívásra.

Van-e olyan személyes mottód, ami jól jellemez és szívesen osztasz meg másokkal?

Ezer éve ugyanaz az idézet van kint a közösségi oldalamon is, persze biztos tudnék még jó pár hasznos gondolatot felsorolni, hisz elég sokat olvasok és mindig az adott helyzetemre "érkezik" valamilyen frappáns segítő gondolat, de ami állandónak mondható az Az Ember tragédiájából van: "Mondottam Ember: küzdj és bízva bízzál."

Minden alkotó általában meg tud nevezni legalább egy olyan személyt, akit a mentorának tart, aki nagy hatással volt rá. Mesélnél erről Te is egy kicsit?

Amikor nem valamilyen rajzon dolgozol, mivel telnek a napjaid? Mik a célkitűzéseid? Milyen egyéb dolgok foglalkoztatnak még? Más hobbid van?

Többnyire a munkahely elveszi az időt, de kisebb apró célkitűzések mindig vannak, amit próbálok reálisan elhelyezni időben, és addig megvalósítani azokon a kisebb-nagyobb szabadidőkben, amikor nincs se munka se alkotás. Más hobbi nem nagyon fér bele ennyi teendő mellett, régebben fotóztam, de már eladtam a fényképezőgépem. Amit nagyon szeretnék még, ha lesz rá időm, hogy megírjam a fejemben lévő történeteket könyvként.

Volt-e részed olyan meglepő, vagy vicces szituációban, amit a munkádnak köszönhetsz?

Rengeteg új embert ismertem meg, olyanokat, akikkel talán sosem találkoztam volna, ha nem látják meg valamelyik alkotásom. Velük pedig mindig történik valami meglepő és vicces szituáció, amit mind annak köszönhetek, hogy pár éve elkezdtem újra rajzolni.

Ma is úgy látod, jól döntöttél, hogy ezt az utat választottad?

Nem, sokszor teljesen más dolgot szeretnék csinálni, sokszor elégedett vagyok azzal, ami van. Néha pedig csak azt érzem, hogy dolgokat hamarabb kellett volna elkezdeni, kevésbé félni belevágni új dolgokba. De ahogy a bölcsek szokták mondani, minden akkor történik és úgy, ahogy lennie kell. Lehet, hogy így van.

Ha lehetne egy szuperképességed, akkor mit választanál?

Hmm... csak egyet lehet választani? Néha jó lenne képesnek lenni utazni az időben és kijavítani pár elrontott döntést. De ha ez nem is annyira képesség, amit nagyon élveznék, ha tudnék teleportálni, mert akkor hétvégén nem a közelben kirándulnék, hanem csak felvennék egy kis hátizsákot és több órányi utazgatás nélkül elugranék valami egzotikus szigetre 1-2 napra, vagy bárhová a világban egy szempillantás alatt. A bakancslista máris megvalósulna tizedannyi költséggel és idővel.

Ha bárhova elutazhatnál hová mennél el legszívesebben?

Van egy bakancslistám számtalan különleges helyszínnel a világban, örülök, ha egy pár megvalósulhat majd belőle. De egyik sem ér annyit, mint otthon lenni azokkal, akiket a legjobban szerethetek. Ezért igazából nincs a világon olyan hely, ahová egyedül elmennék, mert nem az számít, hogy hol vagyunk a Földön, hanem hogy kivel/kikkel.

Tervező, célokat kitűző művész vagy, vagy bízol a sorsban, hogy mindig minden úgyis a megfelelő pillanatban fog elérni?

Szoktam tervezni, mert mindig kell valami cél, hogy tudjuk merre tart az a bizonyos vitorlás, ami az életünk. Kikötő nélkül csak sodródnánk a végtelen óceánon. Viszont az túlzás lenne, ha azt mondanám, hogy össze is szoktak jönni a tervek. Van, ami igen, csak épp időben máskor, van, ami egyáltalán nem, vagy az élet úgy hozza, hogy elveszti a jelentőségét és helyére kerül valami más, ami fontosabb. Talán erre mondják, hogy minden akkor jön el, amikor kell, akárhogy tervezzük is.

Hogy képzeled el az életedet 10 év múlva?

5 éves terv között szerepel, hogy szeretném, ha addigra lenne legalább 1 könyvem és örülnék sikeres is lenne, illetve legalább 1 kiállítás, de persze ha több lesz az sem baj. 10 év pedig nagyon távolinak tűnik, vannak tervek akkora is, de hogy a közte lévő apróbb állomások egyáltalán úgy alakulnak-e, azt nem tudom, épp ezért nem is szeretném elárulni mást, hisz mire odaérek ki tudja mi lesz a fontos. Egyre idősödve szoktuk azt mondani, hogy "előbb még meg is kell élni azt" ...