Kiccy
"Az emberek többségének a pályáját nem valamilyen belső hivatásérzet szabja meg, hanem többnyire adottságok, lehetőségek, egyszóval külső körülmények. Másképpen van ez a költőnél, a festőnél, a zeneszerzőnél vagy a matematikusnál. Ezeket az embereket ellenállhatatlan vágy hajtja a formák, a színek, a hangok vagy az absztrakt fogalmak harmóniája felé, és boldogtalanok lennének, ha gondolataikat, érzelmeiket, eszméiket nem önthetnék a tudományuknak vagy a művészetüknek megfelelő formába. Ezeknél az embereknél nincs szó pályaválasztásról, hanem inkább valami belső kényszerről, ami megszabja életpályájukat." - Fejes Tóth László
Röviden be tudnál mutatkozni? /Pár szóban tudnál mesélni magadról?
Váczi Kriszti vagyok, 1995-ben születtem. Grafikusként dolgozom.
Honnan jött a Kiccy művésznév?
Még általános iskolában ragadt rám ez a becenév, azóta ezt használom.
Hogyan csöppentél bele az artistok világába? Mikor volt az első olyan gondolatod, hogy te ezzel szeretnél foglalkozni?
Gyerekkorom óta imádok rajzolni. Izgalmas volt újabb és újabb technikákat kipróbálni, szóval igazából sosem volt kérdés, hogy ezzel szeretnék foglalkozni.
Milyen munkamódszerrel dolgozol? Milyen alkotói utat jártál be mostanáig?
Leginkább tradicionálisan szeretek rajzolni (ceruza, tűfilc).Párszor próbálkoztam a digitális technikával is, de nem érzem magaménak.Többször megfordult, hogy elakadtam és hónapokig nem rajzoltam.
Több munkafolyamatot is te végzel el egy-egy projekt során, de mégis, mi az, ami a legközelebb áll hozzád? Hogyan definiálnád magad?
Legjobban mindig azt várom, hogy eljussak a haj kidolgozásáig.
Tudnál mesélni egy kicsit bővebben miket tanultál eddig? Folytattál olyan tanulmányokat, melyek segítették/megkönnyítették a jelenlegi pályafutásodat?
Érettségi után mentem el egy Mozgókép- és animációkészítő OKJ-re. Lényegében ez által tudtam elhelyezkedni, grafikus,animátorként egy cégnél. Ezen felül még elvégeztem egy Műkörömépítő OKJ-s tanfolyamot is.
A technikai oldalról beszélhetünk? Milyen technikákat, eszközöket alkalmazol a projektjeid során? Jelenleg milyen felszereléssel dolgozol?
Rajztömbnek a Canson XL Recycle-t szoktam mindig választani. Egy ideje már csak tűfilccel szoktam rajzolni, nem használok színeket. Nemrég megismerkedtem a Touch Brush Markerrel, sikerült is beszerezni pár szint, és papírt hozzá. Még sokat kell gyakorolnom, hogy jól tudjam használni, de úgy érzem megtaláltam a megfelelő eszközt.
Hogyan választasz témát, honnan meríted az ötletet az alkotásaidhoz? Mi alapján választod meg azt a témakört, amivel aztán hosszabb távon foglalkozol?
Konkrétan nem tudom megmondani, hogy honnan merítek ihletet. Lehet ez egy zene, egy életérzés, egy gondolat, tárgy, helyszín, film sorozat. Bármi igazából, ami éppen akkor megfog. Egyszerűen csak érdeklődési kör alapján választom meg. Pl nagyon szeretem a növényeket, így több rajzomba is beleviszem a növény motívumokat.
Az ösztönösség mennyire jellemző a munkáidra? Hogyan kezdesz hozzá egy-egy alkotáshoz, le tudnád írni a folyamatot? Mire van szükséged az alkotáshoz?
Az ösztönösség eléggé jellemző rám. Van, hogy nincs a fejemben egy konkrét kép/ötlet, csak elkezdek rajzolni. Felvázlatolom a fejet, tetet. Arcnak a kidolgozásával kezdek. Nem gondolkozom, hogy milyen lesz csak csinálom. Ha már kész lettem az arcával, nekem az egésznek a lényegét a haja adja meg.Szerencsére nem igényel nagy előkészületet, ugyanis csak egy papírra ceruzára és tűfilcre van szükségem.
Mivel kell leginkább "megküzdened" az alkotás során?
Leginkább önmagammal. Sok dolog elvonja a figyelmem a rajzolásról. Néha képtelen vagyok leülni rajzolni, sokszor minden más érdekesebb.
Melyik részét szereted leginkább a munkáidnak? Mit szeretsz a legjobban alkotni?
A hajakat. Számomra nyugtató hatása van annak ahogyan rajzolom a hajat. Nagyon időigényes, pepecses.
Tudnál arra példát mondani, ahol a véletlenszerű felismerések befolyásolták az alkotásaidat?
Régen sosem tudtam úgy kiszínezni a hajat ahogyan azt szerettem volna, így egyszer elkezdtem csak bevonalkázni az egészet. Ügyetlen próbálkozásnak tűnt mégis megtetszett, mert akkor még nem nagyon láttam hasonlót sem. Mai napig megmaradt ez a technika.
Munkáid stílus szempontjából feltűnően eltérnek az itthoni fő csapásirányoktól. Mihez tudnád leginkább hasonlítani a művészetedet? Tudatosan alakítod saját stílusodat?
Nem volt tudatos döntés. Sokáig próbálkoztam kialakítani a saját stílusom, még most sem mondanám azt, hogy 100% megvan. Egyszerűen csak ez az a rajz stílus aminek az egyszerűségében nyugalmat érzek.
Most éppen mind dolgozol? Milyen téma érdekel? (Jelenleg milyen témák foglalkoztatnak?)
Idén megpróbálkozok az Inktóberrel, ezzel is sarkalva magam arra, hogy minél többet kihozzak magamból. Tervben van még egy horoszkópos téma is. Ezen kívül, amik általában megszoktak jelenni az alkotásaimban azok a növények.
Ha nem lenne akadály a pénz, mivel foglalkoznál szívesen?
Ugyan úgy a rajzolással foglalkoznék, csak valószínűleg készítenék saját termékeket, gondolok itt a füzeten keresztül, ruházaton át.
Te hogyan szoktál szórakozni, mit jelent számodra ez a fogalom?
Introvertált személyiségem révén, nekem nem az a szórakozás, hogy elmenjek bulizni. Itthon ülős típus vagyok, imádom a videójátékokat. Sorozatokat, filmeket nézek, olvasok.
A munkáid alapja mennyire személyes indíttatású? Minden esetben személyes indíttatásból alkotsz?
Teljes mértékben. Egyszerűen azért rajzolok, mert élvezem.
A művészeti ideád a vásznon vagy az alkotási folyamat előtt jön létre?
Sok esetben rajzolás közben formálódik meg a fejemben.
Van-e olyan alkotás, esetleg elismerés, amire különösen büszke vagy?
Van egy rajz amivel PlayIT-es verseny második helyezésért értem el.
https://www.instagram.com/p/BgZB6oXA4Az/
PlayIT rendezvényeken azóta is megtekinthető. Eredetileg nem is ezt szerettem volna beadni, de az első rajzot nem éreztem magaménak. Úgyhogy este 8 kor nekiálltam rajzolni, határidő előtt 5 perccel sikerült elküldenem. Amire még büszke lehetek, az ez a rajz.
Számomra egy kellemes szerelmes érzést rejt.
Milyen elvárásoknak kell megfelelnie azoknak, akik artistként szeretnének boldogulni a jövőben?
Ha valaki hobbi artist, akkor csak saját magának kell megfelelnie. Ha viszont cégnél szeretne elhelyezkedni, az már komolyabb feladat. Rengeteget várnak el tőlünk, sok tanulás, tutoriálok. Van olyan is amikor pontosan elvégezem a megrendelő utasítása szerint a feladatot, de rájön, hogy mégsem tetszik neki. Ezzel is meg kell birkózni, hogy nem te rontottad el, hiszen ő "fogta a kezed" mit csinálj.
Miképp hat a szociális kapcsolataidra az életmódod? Honnan van ennyi energiád ennyi mindenre?
25 év alatt, olyan embereket mondhatok barátaimnak, akik szintén introvertáltak. Náluk jobbat nem is kívánhatnék. :) Az, hogy honnan van ennyi energiám, a válasz az, hogy sehonnan. Sokszor bele esek abba a gödörbe amikor elúszik a napom rajzolás nélkül.
Hogyan emlékszel vissza a kezdeti szárnypróbálgatásokra? Vissza szoktad nézni a még lelkes "amatőrként" készített munkáidat?
Visszaszoktam, tervben is van 1-2 rajznak az újraalkotása. Jó látni, hogy a sok éves rajzolásnak megvan a gyümölcse. Készítettem is egyet karácsony környékén.
https://www.facebook.com/KiccyDrawings/photos/a.178460039007717/1056328761220836
Milyen tartalmakat fogyasztasz legszívesebben szabadidődben?
Elég sokrétű tartalmakat nézek a youtubon és twitchen. Gaming, beauty, cooking, asmr, podcastek. :)
Saját bevallásod szerint mennyire vagy kritikus a munkáddal szemben?
Kevés olyan munkám van ami tényleg tetszik. A nagy többségre pedig úgy tekintek, hogy lesz ez még jobb is. Nem gyötröm magam, ha valami nem úgy sikerül. Tudom, hogy apró lépésekkel is lehet fejlődni, szóval ez már csak jobb lesz.
Egy kép mennyi ideig formálódik a kezeid között? Mikor van kész számodra egy rajz? (bár tudom, hogy ez sok mindentől függ...)
Nagyon változó. Vannak olyan rajzok amik már 1-2 éve ott várnak a fiókban. Van, hogy egy nap több rajzot is be tudok fejezni.
Van valamilyen speciális módszered a felkészüléshez?
Nem tudok róla, hogy lenne. Csak belekezdek.
Az eddigi pályádon a válások, változások alkalmával mennyire jelentett gondot?
Sokáig kerestem a stílusom, sok technikát kipróbáltam, ezáltal volt néhány alkotói válság amikor pár hónapra hagytam az egészet és gondolkoztam, milyen eszközzel hogyan tovább.
Az elmúlt két-három évben mi volt számodra a legdrasztikusabb, a téged leginkább igénybe vevő váltás az életedben?
Talán az volt mikor 2 évvel ezelőtt összeköltöztem párommal. Lelkileg nehéz volt eljönni otthonról, de tudom, hogy jól döntöttem és hogy jó helyen vagyok. Eleinte olyan munkát is elvállaltam amit sose gondoltam volna. Telefonos adatrögzítő voltam és cégeket kellet felhívnom. Számomra ez egy hatalmas lépés volt, mert rettegtem a telefonálástól.
Van-e olyan személyes mottód, ami jól jellemez és szívesen osztasz meg másokkal?
"Mindennek van pozitív oldala."
Optimista vagyok és nálam a vidámság az első. Minden rosszban van valami jó, szeretném ha ezt az emberek meglátnák.
Minden alkotó általában meg tud nevezni legalább egy olyan személyt, akit a mentorának tart, aki nagy hatással volt rá. Mesélnél erről Te is egy kicsit?
Vannak olyan artistok akikre felnézek mint pl: Loish, Bluesssatan, Rossdraws. Csodálom a munkásságukat. Konkrétan mentort nem tudnék mondani.
Amikor nem valamilyen rajzon dolgozol, mivel telnek a napjaid? Mik a célkitűzéseid? Milyen egyéb dolgok foglalkoztatnak még? Más hobbid van?
Van más hobbim is a rajzoláson kívül az pedig a műkörmözés. Azzal kapcsolatban is vannak nagyobb terveim. Amikor nem ezekkel foglalkozom akkor általában a számítógépen játszom.
Volt-e részed olyan meglepő, vagy vicces szituációban, amit a munkádnak köszönhetsz?
Ma is úgy látod, jól döntöttél, hogy ezt az utat választottad?
Nem bántam meg.
Ha lehetne egy szuperképességed, akkor mit választanál?
Pszichometria :)
Ha bárhova elutazhatnál hová mennél el legszívesebben?
Sok hely van ahova elutaznék, de ami az elsők közt van az Japán. Tetszik a kultúra és a stílusuk.
Tervező, célokat kitűző művész vagy, vagy bízol a sorsban, hogy mindig minden úgyis a megfelelő pillanatban fog elérni?
Is-is. Vannak terveim, céljaim természetesen, nagyobbak, kisebbek. Mint pl egy saját műhely,webshop, és még hasonlóak. Viszont hiszek abban, hogy minden akkor történik amikor kell.
Hogy képzeled el az életedet 10 év múlva?
Feleségként és anyaként képzelem el 10 év múlva az életem. Számomra nagyon fontos az, hogy egy boldog családom legyen.